Nyomtatás

Benőtt köröm

Szép, lekerekített körmöket szeretne lábujjain? Vigyázzon, a köröm így könnyen benőhet!

A körömbenövés az egyik leggyakoribb, ambuláns műtétet igénylő betegség. Szinte kizárólag a nagylábujjon fordul elő, elvétve találkozni másik lábujjat, esetleg kézujjat érintő körömbenövéssel. Kialakulásának leggyakoribb oka a helytelen körömvágás. Sokan ugyanis a lábujjakon is szépen lekerekített körmöket szeretnének, mely azonban gyakran benőtt köröm kialakulásához vezet. Ennek oka, hogy a lekerekítés során egy kis kiálló tüske marad a köröm szélén, melyet észre sem veszünk, ez aztán elkezd belenőni a körömsánc lágyrészeibe. Ott ez a tüske eleinte gyulladást okoz, majd később – mivel a szervezet idegen testként érzékeli a körömdarabot – idegentest granuloma keletkezik. Ez rendkívül érzékeny szövet, szinte már érintésre is fájdalmas. Továbbiakban ez a granuloma könnyen befertőződhet (mivel igen érzékeny, tisztálkodásnál is inkább elkerüljük ezt a területet), így aztán gennyes gyulladás jön létre.

Mindkét szélén benőtt körömMindkét szélén benőtt köröm

A benőtt köröm kezelése többféleképpen történhet. Általában elmondhatjuk, hogy a különféle kenőcsök, párakötések a legtöbb esetben hatástalanok, mivel a kiváltó okot nem oldják meg, legfeljebb a gyulladást csökkentik. Ugyanakkor sokszor megkönnyíti a műtétet, csökkenti a műtét utáni fájdalmat, a gennyesedés esélyét, ha előtte sikerül a gyulladást megszüntetni.

A körömszél kiemelés a legegyszerűbb megoldás, és bár nem fájdalmatlan, de általában nem érdemes beérzésteleníteni, mivel az érzéstelenítő injekció által okozott fájdalom nagyobb és tovább tart, mint a kiemeléssel járó fájdalom. Ennek során a benőtt körömtüskét kiemeljük a lágyrészből, majd ollóval eltávolítjuk. Ez mindenképpen javulást okoz, mely azonban legtöbbször csak átmeneti, a köröm növekedése során ismételten belenő a körömsáncba.

A biztos műtéti megoldást a köröm benőtt szélének, valamint a kialakult granulomának (sarjszövetnek) eltávolítása és a körömágy szélső részének kiirtása jelenti. Ez egyben a köröm megkeskenyítésével is jár, ez azonban garancia arra, hogy a későbbiekben a növekedő köröm nem nő bele a lágyrészekbe, tehát a betegség nem újul ki.

Hogy a műtét milyen módszerrel történik (szikével, lézerrel, radiofrekvenciás eszközzel) ilyen szempontból lényegtelen, bármelyiket el lehet végezni jól és rosszul is. A lényeg: ha a körömágy széle maradéktalanul el lett távolítva, a műtét sikeres, ellenkező esetben kiújulásra lehet számítani.

Műtét utánMűtét után

A műtétet vezetéses érzéstelenítésben végezzük, tehát a lábujj tövébe mindkét oldalra egy-egy injekciót adunk, ezáltal blokkolva az ujj két szélén levő ideget.

Megelőzés

A helyes körömvágásA helyes körömvágás

A benőtt köröm kialakulásához részben genetikai tényezők, részben pedig környezeti hatások vezetnek. Fontos tehát a helyes körömvágás, a körömszélek egyenesen tartása. A köröm lekerekítése – bármily esztétikus is – sokszor körömbenövést okoz. Olyan véleményt is hallani, hogy nem a benőtt körmöket kellene operálni, hanem a gyerekeket megtanítani a helyes körömvágásra. Ha így lenne, valóban kevesebb műtétre lenne szükség.