Nyomtatás

Mire számíthat?

(Csak erős idegzetűeknek!?...)

A rendelésen helyi érzéstelenítésben végzünk ambuláns műtéteket, pl. anyajegyek, egyéb bőrelváltozások eltávolítását, benőtt köröm megoldását.

Anyajegyek eltávolítása során az elváltozást babérlevél alakban kimetsszük, az így keletkezett bőrhiányt pedig összevarrjuk. Mindez nagyon egyszerűen hangzik, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen irányban, az elváltozás szélétől milyen távolságra történik a metszés, illetve hogyan varrjuk össze a sebet. A bőrnek ugyanis vannak ún. erővonalai, az ezek mentén ejtett sebek általában szépen, vonalas heggel gyógyulnak, az ettől eltérő irányúak pedig legtöbbször széles heggel. Mindezek mellett az eredmény, a hegesedés nagymértékben függ az öröklött sebgyógyulási hajlamtól is (különösen igaz ez a keloidos sebgyógyulásra), kedvezőtlen adottságok mellett sajnos a legprecízebb sebésztechnika alkalmazása mellett is kialakulhatnak kiszélesedett, túlburjánzó hegek.

A műtét helyi érzéstelenítésben történik, vagyis Lidocain oldatot fecskendezünk az elváltozás köré. Ez bizonyos fokú fájdalommal mindenképpen jár, az injekció beadását követően azonban a műtéti terület azonnal elzsibbad, innentől kezdve fájdalmat egyáltalán nem lehet érezni. Mivel azonban a Lidocain (és semmilyen más helyi érzéstelenítő szer) sem kapcsolja ki a tapintásérzést, a műtét során tapintást, húzást lehet érezni, ez azonban legfeljebb pszichésen lehet kellemetlen. Az emberek többsége azonban általában még ennyit sem szokott érezni. Ha valaki allergiás a Lidocainra, természetesen más érzéstelenítő szert használunk.

Benőtt köröm műtéti megoldása esetén vezetéses érzéstelenítést alkalmazunk, tehát az ujj tövébe juttatunk be érzéstelenítő szert, az ujj mindkét oldalán, így blokkolva az ott haladó két ideget.

A körömnek csak a benőtt szélét távolítjuk el, néhány kivételtől eltekintve (pl. gombás fertőzés, nagymértékben deformált köröm) az egész köröm levételére nincs szükség.

Szemölcs eltávolítása során az elváltozást felületesen "kikaparjuk", ilyenkor nincs varrat, emiatt a kötés nagyobb eséllyel átvérezhet, kötéscserénél pedig fokozott óvatosság szükséges.

 

A műtéttel kapcsolatos szövődmények

Bármilyen gondossággal, körültekintéssel végzünk egy műtétet, előfordulhatnak bizonyos nem várt szövődmények:

 

Érzéstelenítés szövődményei: az érzéstelenítő szerre adott allergiás reakció, a műtét után átmeneti érzészavar / érzéskiesés, ezen kívül nagyon ritkán előfordulhatnak a gyógyszer felszívódását követően szív-érrendszeri, idegrendszeri, emésztőszervi tünetek is.

Műtét közben: vérzés, melléksérülések

Műtét után: utóvérzés, vérömleny képződése a sebben, sebfertőzés, sebszétválás, sebgyógyulási zavar (leginkább öröklött, ún. keloidos sebgyógyulási hajlam)

A műtét után kisebb aszimmetriabeli eltérések, hegek, kontúregyenetlenségek előfordulhatnak, emiatt esetleg (nagyon ritkán) újabb műtétre lehet szükség.